Hirdetések

Felhívás a búcsús rendezőkhöz

Közeledik a csíksomlyói pünkösdi búcsú időpontja, május 26-a.

Mint minden évben, a zarándoklat előkészítésében és lebonyolításában idén is számítunk az önkéntes rendezőkre, akik immár több mint két évtizede évről évre önzetlenül segítik a csíksomlyói ferencesek munkáját. Ezúttal azonban nemcsak azokat várjuk, akik jelenleg is tagjai a rendezőségnek, hanem új tagokra is számítunk! Hívjuk tehát mindazokat a férfiakat, akik a Szűzanyáért, a magyarság egyik legnagyobb ünnepének jó lebonyolítása érdekében vagy egyéni indíttatásból áldoznának idejükből és energiájukból arra, hogy jöjjenek, és segítsenek! Nagy szükség lenne új tagokra, új lendületre! Bár tudjuk, hogy a zarándokokéhoz képest a rendezőség száma csekély, de ahhoz, hogy a rendezői munka kellő szakszerűséggel és állandó jelenléttel folyhasson, szükséges biztosítanunk egy minimális létszámot, amely hozzájárul ahhoz, hogy útbaigazíthassuk a Csíksomlyóra zarándokoló testvéreinket.

Ezért arra kérjük a jelenlegi rendezőket és azokat, akik jelentkezni szeretnének a csíksomlyói pünkösdi búcsú rendezőségébe, hogy 2012. május 17-én este 8 órára jöjjenek el a csíksomlyói ferences kolostorban tartandó búcsú megbeszélésre! Szeretettel kérjük, jöjjenek, szeretettel várunk minél több rendezőt!

2%

 Idén is felajánlhatja adójának 2%-át a Kolostor javára. Ez Önnek nem jelent többletkiadást! Nem a fizetéséből, hanem az államnak kifizetendő adóból utalják át a Kolostor javára.

 

Manastirea Franciscanilor Sumuleu

Cod fiscal: 5023480

BCR Miercurea Ciuc: RO32 RNCB 0152 0423 6929 0001

 

Nagylelkűségét előre is köszönjük!

A Ferences Testvérek

 

Húsvét VI. vasárnapja

 

Most, a szentmise után kerül sor itt, a kegytemplomban a Ferences Óra előadássorozat ötödik, a nyári szünet előtti utolsó rendezvényére, amelynek meghívottja Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermekpszichológus Budapestről. Az előadó Mire figyeljen oda a kisgyerek édesanyja? című előadásában arra keresi a választ, hogy hogyan lehet betölteni a szülői hivatást, elkerülhetők-e a nagyobb hibák, és mit tartsunk szem előtt, ha gyerekeinket egykor megnyugodva akarjuk útjukra engedni. Kérjük, ha tehetik, a szentmise maradjanak, és vegyenek részt az előadáson!

Május 16-án, szerdán délután 5 órától lesz a csíksomlyói plébániatemplomhoz tartozó fiatalok bérmálkozása.

Május 17-én áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének az ünnepe. Szentmisék a kegytemplomban reggel 8-tól, fél 11-től és este 7 órától lesznek.

Továbbra is várjuk azon férfiak jelentkezését, akik a Szűzanyáért, a magyarság egyik legnagyobb ünnepének jó lebonyolítása érdekében vagy egyéni indíttatásból áldoznának idejükből és energiájukból arra, hogy jöjjenek, és segítsenek a csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezésében! Nagy szükség lenne új tagokra, új lendületre! Arra kérjük a jelenlegi rendezőket és azokat, akik jelentkezni szeretnének a búcsú rendezőségébe, hogy 2012. május 17-én este 8 órára jöjjenek el a csíksomlyói ferences kolostorban tartandó búcsús megbeszélésre! Szeretettel kérjük, jöjjenek, szeretettel várunk minél több rendezőt!

Május 20-én a fél 11-es szentmise keretében lesz a csíksomlyói plébániatemplomhoz tartozó gyermekek elsőáldozása.

Ugyancsak május 20-án, vasárnap örökös szentségimádás lesz a kegytemplomban. Az Oltáriszentséget délután 1 órakor helyezzük ki nyilvános imádásra. A szentségimádás az esti szentmiséig tart. Az imaórákat a kegytemplomhoz tartozó közösségek fogják vezetni. Aki teheti, kapcsolódjon be a szentségimádásba, még ha csak rövid időre is teheti! Imádkozzunk együtt főegyházmegyénkért, családjainkért, papjainkért és szerzeteseinkért, és tegyük oda egyéni szándékainkat is!

Húsvét V. vasárnapja

 

1. Május folyamán a májusi ájtatosság köznapokon közvetlenül az esti szentmisék után vannak, kivételt képeznek a kedd esték. Keddenként a Szent Antal kilenced esti szentmiséi előtt fél 7 órától ünnepélyes májusi ájtatosságok lesznek egy-egy kórus szolgálatával.

2. Jövő vasárnap, május 13-án fél 12-kor, a nagymise után kerül sor itt, a kegytemplomban a Ferences Óra előadássorozat ötödik, a nyári szünet előtti utolsó rendezvényére, amelynek meghívottja Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermekpszichológus lesz Budapestről. Az előadó Mire figyeljen oda a kisgyerek édesanyja? című előadásában arra keresi a választ, hogy hogyan lehet betölteni a szülői hivatást, elkerülhetők-e a nagyobb hibák, és mit tartsunk szem előtt, ha gyerekeinket egykor megnyugodva akarjuk útjukra engedni. Az előadást népszerűsítő szórólapokat kitettük a padokra. Kérjük a kedves híveket, fogadják szeretettel, és vigyék magukkal! Jövő vasárnap a nagymise után pedig, ha tehetik, vegyenek részt az előadáson!

Húsvét IV. vasárnapja

  • Amint az elmúlt vasárnap hirdettünk ma gyűjtés van a szerzetesi és papi hivatások támogatására. Adományaikat előre is köszönjük.

  • Április 29-én, ma fél 12-kor, a nagymise után kerül sor itt, a kegytemplomban a Ferences Óra előadássorozat negyedik rendezvényére, amelynek meghívottja Goda Gyula vezetési tanácsadó, tréner lesz Budapestről. A család mint közösség és annak válsága című előadásában a konfliktusokban rejlő pozitív lehetőségekre mutat rá, illetve arra, hogy miként találhatjuk meg erőinket az önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel való őszinte szembenézésben. Az előadást népszerűsítő szórólapokat kitettük a padokra. Kérjük a kedves híveket, fogadják szeretettel, és vigyék magukkal! Jövő vasárnap a nagymise után pedig, ha tehetik, vegyenek részt az előadáson!

  • Május 5-én szombaton elsőszombat. 7 órától kezdődik az ünnepélyes Mária köszöntő, amelyet a Rózsafüzér elimádkozása és a gyertyás körmenet követ.

  • Felhívás a búcsús rendezőkhöz

    Közeledik a csíksomlyói pünkösdi búcsú időpontja, május 26-a.

    Mint minden évben, a zarándoklat előkészítésében és lebonyolításában idén is számítunk az önkéntes rendezőkre, akik immár több mint két évtizede évről évre önzetlenül segítik a csíksomlyói ferencesek munkáját. Ezúttal azonban nemcsak azokat várjuk, akik jelenleg is tagjai a rendezőségnek, hanem új tagokra is számítunk! Hívjuk tehát mindazokat a férfiakat, akik a Szűzanyáért, a magyarság egyik legnagyobb ünnepének jó lebonyolítása érdekében vagy egyéni indíttatásból áldoznának idejükből és energiájukból arra, hogy jöjjenek, és segítsenek! Nagy szükség lenne új tagokra, új lendületre! Bár tudjuk, hogy a zarándokokéhoz képest a rendezőség száma csekély, de ahhoz, hogy a rendezői munka kellő szakszerűséggel és állandó jelenléttel folyhasson, szükséges biztosítanunk egy minimális létszámot, amely hozzájárul ahhoz, hogy útbaigazíthassuk a Csíksomlyóra zarándokoló testvéreinket.

    Ezért arra kérjük a jelenlegi rendezőket és azokat, akik jelentkezni szeretnének a csíksomlyói pünkösdi búcsú rendezőségébe, hogy 2012. május 17-én este 8 órára jöjjenek el a csíksomlyói ferences kolostorban tartandó búcsú megbeszélésre! Szeretettel kérjük, jöjjenek, szeretettel várunk minél több rendezőt!

Orgonakoncert a kegytemplomban

M e g h í v ó

 

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság

Endoszkópos Szekció és a Marosvásárhelyi

Egyetem Gasztroenterológiai Tanszék szervezésében

2012. április 28-án, este 8 órától

Orgonahangverseny

lesz a csíksomlyói kegytemplomban.

A meghívott orgonista: Lászlóffy Árpád orgonaművész.

Johann Sebastian Bach- és Johann Adam Reincken-művek csendülnek fel.

Az orgonakoncertre minden zeneszeretőt szeretettel várunk.

Húsvét III. vasárnapja

  • Április 22-én, ma délután 6 órától a hónap harmadik vasárnapja lévén szentségimádás lesz!

  • Szombaton este, április 28-án a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció szervezésében este 8 órától orgonakoncert lesz a kegytemplomban. A meghívott orgonista: Lászlóffy Árpád, aki Johann Sebastian Bach- és Johann Adam Reincken-műveket fog játszani. Az orgonakoncertre minden zeneszeretőt szeretettel várunk.

  • Pápai Lajos győri püspök atya a kegytemplomnak ajándékozott egy Boldog Apor Vilmos győri püspök és vértanú-ereklyét. Jövő vasárnap, április 29-én a fél 11-kor kezdődő szentmise keretében elhelyezi a kegytemplomban az ereklyét, mint az első székelyt, akit egyházunk oltárra emelt.

  • Ugyancsak jövő vasárnap, április 29-én fél 12-kor, a nagymise után kerül sor itt, a kegytemplomban a Ferences Óra előadássorozat negyedik rendezvényére, amelynek meghívottja Goda Gyula vezetési tanácsadó, tréner lesz Budapestről. A család mint közösség és annak válsága című előadásában a konfliktusokban rejlő pozitív lehetőségekre mutat rá, illetve arra, hogy miként találhatjuk meg erőinket az önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel való őszinte szembenézésben. Az előadást népszerűsítő szórólapokat kitettük a padokra. Kérjük a kedves híveket, fogadják szeretettel, és vigyék magukkal! Jövő vasárnap a nagymise után pedig, ha tehetik, vegyenek részt az előadáson!

Szent Antal nagykilenced a csíksomlyói kegytemplomban

  

A Páduai Szent Antal tiszteletére tartott nagykilenced 2012. április 17-én, kedden kezdődik, és kilenc kedden át, vagyis június 12-éig tart.

A szentmisék a kegytemplomban reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek. A reggel 8 órás szentmisén fr. Urbán Erik OFM megbízott házfőnök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója prédikál, a fél 11-kor kezdődő szentmisén György Balázs szárhegyi plébános, este 7 órakor pedig Dávid György, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánia plébánosa lesz az ünnepi szónok.

Húsvét II. vasárnapja

 

  • Ma, április 17-én a nagymise után fél 12 órától a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület SZÉCHENYI EMLÉKEK NYOMÁBAN EURÓPÁBAN címmel tart előadást Messik Miklós és Kiss Ottó. Az előadásra mindenkit szeretettel várnak.

  • A Páduai Szent Antal tiszteletére tartott nagykilenced április 17-én, kedden kezdődik, és kilenc kedden át, vagyis június 12-éig tart. A szentmisék a kegytemplomban reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

  • Április 22-én, jövő vasárnap du. 6 órától szentségimádás lesz!

  • A csíksomlyói plébános hirdetteti, hogy az elsőáldozóknak és a bérmálkozóknak szombaton lesz hittanóra.

Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2012

2012. május 25–28-án kerül sor a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek mottója: 

A zarándoklat liturgikus programja

 
Május 25-én, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a 445. csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.
Május 26-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
A papi kordon fél 11 órakor indul a kegytemplom előtti térről a szentmise helyszínére, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom oltárhoz. A kordonban helyet kapó búcsú szimbólumát, a labarumot a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium két végzős tanulója, Csúcs István és Antal Előd viszi. A faciger, vagyis a labarumvivők kísérője Ravasz Róbert lesz. A kegytemplom kisbazilika-jelvényét a körmenetben Baricz Norbert viszi.
Az ünnepi búcsús szentmise fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka ft. dr. Tempfli Imre, a németországi Kirche in Not/Ostpriesterhilfe katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetője, a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség plébánosa lesz.